A közelmúlt
eseményei
Szent István- napi ünnepség
Nyári karbantartási munkák utáni első rendezvényünk augusztus 7-én Ördög Mihály születésnapja volt, kívánjuk, hogy jó egészségben, sok örömben teljen továbbra is az élete!
„Csicsörke” nyári programjairól: edzőtáborok – szereplések- kirándulások
A szokásos „Csicsörkés” edzőtábor augusztus 12-18. között tartottuk, a nagyoknak, a kicsiknek pedig augusztus 25-28 között, ebben az évben is itthon a művelődési házban. A sokrétű, jó hangulatban telt edzőtáborok óráin többféle lehetőséggel találkoztak a táncosok: tánctechnika, állóképesség javítása, klasszikus és modern táncoktatás, népdaltanítás, zenei ismeretek elsajátítása, ritmikai gyakorlatok sokaságára és kézműves foglalkozásokra is sor került. Késő estig tartott a tánctanítás, a műhelymunka, szakoktatók vezetésével.
Az ifjúsági csoportnak Nagy Tamás koreográfus, (Presidant Company menedzser igazgatója) készített egy izgalmas koreográfiát, a Csík zenekar engedélyével egy népszerű „Csík számra”.
A kisebbek Bibók Anett és Vadász Dániel oktatásával rábaközi anyagot tanultak.
A hosszúra nyúlt edzőtábor tartalmas, jó hangulatú és eredményes volt most is, a szülők, a gyermekek részére egyaránt, hisz a szülői csapat sem marad ki semmiből, együtt örültek, tevékenykedtek a csoportokkal.
A Petőfi Sándor Művelődési Házban az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepségünket a hagyományokhoz híven tartották meg. A művelődési házban három kiállítás is fogadta a vendégeket. 11 órától a Kertbarát Kör látványos terménykiállítása, virágkiállítással, valamint a kenyérsütés eszközeinek bemutatásával egészült ki. A Galéria és Sarokteremben Déri Gábor képzőművész kiállításának megnyitójára került sor, ehhez kapcsolódott Bakon Pál és barátainak a szemet gyönyörködtető bonsai kiállítása. A kiállításokat Szigeti Zoltán önkormányzati képviselő és Vetési Edit művészettörténész méltatta.
Az ünnepi köszöntőjében Szent István királyra emlékezett Bátovszki György polgármester. Fontos mozzanata volt a rendezvénynek a „Csömör Sportjáért” díj átadása. Bátovszki György meghatottan emlékezett az idei kitüntetettre: néhai Boross Jenő, pedagógus, sportolóra. Az ünnep hivatalos részének a végét az új kenyér megszentelése jelentette, amelyet Görbe József katolikus plébános végzett el. Ezután irodalmi összeállítással a Nevesincs Színház művészei emlékeztek István királyra, majd magyar nóta és operett műsor zárta programot.
A Szent István ünnepségen a művelődési házban telt ház volt.
Kiállítások
A Pünkösdi Fesztiválra nyílt meg „Örökségünk” címmel Csömör népművészeti (textil) hagyományainak bemutatására Dombrádi Lászlóné és Mervald Mihályné magángyűjteményének az anyagából egy szép és tetszetős bemutató. A kiállításnak nagyon nagy sikere volt, sokan megnézték és méltatásukat fejezték ki a bemutatott anyaggal kapcsolatosan, dicsérték a kivitelezést, a gyűjtemény megjelenési formáját, amely sok ember munkáját és hozzáértését fémjelzi.
Ugyancsak siker koronázta a Sarokteremben 16 alkotó kiállítását, amellyel bemutatkoztak a Pünkösdi Fesztivál keretében. Hálás köszöntünk minden alkotónak a kiállítás sikeréért!
A kiállítás július 1-ig látható még.
Fellépések - Szereplések
Május 30-án a Gödöllői Művészetek Háza meghívására Gödöllői Királyi Kastélyban, a Gyermeknapi programban nagy sikerrel mutatkozott be a Csicsörke Ifjúsági Néptáncegyüttes, a néptánc műsor mellet bemutatták a nagy érdeklődést kiváltó tánc mesejátékot, a Papucsszaggató királykisasszonyokat is.
Június 4-én megrendezésre kerülő Pedagógusnapon a Kiscsicsörke Óvodás Néptánccsoport is köszöntötte az ünnepelteket.
Június 6-án a Csicsörke Ifjúsági Néptáncegyüttes és szülői közössége az Úrnapi körmenet előkészületeiben az idén is segítséget nyújtott, a Deák Ferenc utca nagy részét díszítették, a szülők, gyermekek egyaránt.
Évzárók
A nyári szünet előtt lassan minden csoportunk megtartotta illetve megtartja a „évzáróját”, a jó hangulat sehol sem maradt el: Baba-mama Klub, Black & White, Rock & Roll csoportok és néptánccsoportok.
Kiscsicsörke, Utánpótlás Néptánccsoportok
Június 9-én tartottuk az évzárót 50 gyerek és a szülők összefogásában, sok játékkal, vetélkedőkkel és természetesen tánccal is, a finom sütemények, az enni, innivaló a játék és tánc mindenki vidáman szórakozására élvezetes volt.
Június 17-én a Csicsörke Ifjúsági Néptánccsoport és szülői közössége a tóparton zárta a tanévet. A csoport a Horgászegyesület vendége volt egy halászlére. A kellemesen telt az időt muzsika és éneklés színesítette, mindenki jól érezte magát. Köszönjük a táncosok nevében a főzést végző férfiaknak és Radványi Róbert Horgászegyesület elnökének, hogy hozzájárultak egy nagyszerű délutáni, esti programhoz a jó étellel.
Június 23-án a Tiszta Forrás Népdalkör, a NYUSZI Klub, tornázók, énekesek együtt zárták a tavaszi időszakot, a művelődési ház dolgozói, Ladár Gábor önkéntes segítővel és „főszakáccsal” készítették el a Gundel Gulyást, amiből közel százan ettek és végtelenül dicsérték az igen tartalmas és jóízű gulyást. Muzsikaszó mellet este 11 óráig szórakoztak a népdalkör és a klub tagjai.
Költészet Napja
Április 10-én került megrendezésre a Költészet Napja programunk. A hagyományoknak megfelelően a Mátyás Király Általános Iskola területi versmondó verseny győztesei mutatkoztak be igen nagy tetszéssel. Felkért versmondó között volt Földi Tünde, Nyikos Edit, Kántor Kata, Varga Tamás, az ünnepséget a Krammer Teréz Zeneiskola növendékei, az Amantis Kamarakórus, Kisvirág Táncegyüttes Kerepes, a Csicsörke Ifjúsági Néptáncegyüttes, valamint Séthy Viktor gitárjátéka színesítette.
A Magyar Költészet Napja tiszteletére Séthy Viktor és Séthy Viktorné Kerepesen élő művészházaspár munkáiból nyílt kiállítás, amelyet a közönség négy hétig láthat. A kiállítást Varga Gyula kerepesi művelődési ház igazgatója nyitotta meg.
Tánc Világnapját
1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézete részeként működő Nemzetközi Tánctanács megalkotta a Tánc Világnapját, melyet minden évben április 29-én ünnepelnek. A dátum megemlékezés Jean-Georges Noverre-nek (1727-1810), a modern balett megalapítójának születésnapjára. Ez a táncművészet legnagyobb ünnepe, A Tánc Világnapja célja a teljes táncszakmát egybegyűjteni erre az alkalomra, hogy megünnepeljék ezt a művészeti ágat, rávilágítva annak egyediségére, és hogy átlépjék a politikai, kulturális, etnikai határokat, ezáltal összehozva az embereket barátságban, békében, egy közös nyelv, a TÁNC segítségével. Április 24-én a művelődési ház szervezésében 12. alkalommal került megrendezésre nagy érdeklődés kíséretében a Tánc Világnapi ünnepség. Ahol 210 táncos (17 csoport) műsorával köszöntötte a táncot. Színpadi táncok, kortárs tánc, néptánc, modern néptánc,… a táncpaletta által kínált, sokszínű bemutatója volt ezen a napon.
A közelmúlt eseményei
XIII. Nők- Szépség- Egészség
Ismét nagy érdeklődés kísérte (március 5-6-án) a XIII. Nők- Szépség- Egészség rendezvényünket, aki ellátogatott a kétnapos programjainkra annak sok szép élményben és kellemes időtöltésben lehetett része.
Pénteken este két izgalmas és érdekes előadásra került sor Árpád-Házi Szent Erzsébet életútjáról, Cs. Szabó István író, színművész és Mesik Miklós Magyar Emlékekért a Világban alapítvány elnöke tartotta, akik Szent Erzsébettel kapcsolatos kutatásokat végeznek, az esten közreműködött még Kovács Klára színművész.
A szombati előadásokon, bemutatókon is nagy volt az érdeklődés, kiemelkedő volt a Magong együttes által tolmácsolt hangfürdő- zenés elmélyülés, a záró programunk „SORSOKK” címmel, a női sorsok, Arany János balladáin keresztül az Aranyszamár Színház előadásában.
A sok pozitív visszajelzés is azt jelzi, hogy a Nők - Szépség- Egészség programra igényt tartanak az emberek.
MÁRCIUS 15. NEMZETI ÜNNEP
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 162. évfordulóját Csömörön is sokan ünnepelték. 13 szervezet koszorúzott, a koszorúzás alatt a Krammer Teréz Zeneiskola Fúvószenekara játszott. A megemlékező programon az ünnepi beszédet Mladoniczki Mihály jegyző úr tartotta. A műsorban, fellépett a Tiszta Forrás Népdalkör, akik március 15-i népdalokat énekeltek, a Mátyás Király Általános Iskola Jagielloné Erős Erzsébet és Forgó Klára tanárnők vezetésével. Nagy tetszést aratott a Csicsörke Ifjúsági Néptánccsoportnak a márc. 15-re elkészült műsora és a Misztrál Együttes koncertje. Az ünnepség részeként megnyílt Szomor Ágnes foltvarró céhmester gyönyörű munkáiból a kiállításunk, amelyt Dr. Szarka Zsuzsanna képviselő asszony nyitott meg.
„Elmúlt farsang, itt hagyott…”
A művelődési házban, a farsangi időszakban három bál és három farsangi rendezvény került sikeresen lebonyolításra. Minden hétvégén lehetett szórakozni, kikapcsolódni különböző eseményeken, rendezvényeken.
Február 6-án a művelődési ház összes néptánccsoportjainak (5 csoport), nagy családi farsangjára, jó mulatságot nyújtott Nemzetközi Táncstúdió növendékei Budapestről, akik „A brémai muzsikusok új kalandjai című tánc mesejátékot adták elő. Majd a gyermekek jelmezes felvonulása következett. A sok finom házi sütésű étel és ital után jöhetett a mulatság, a talpalávalót a Hetedhét zenekar húzta, a táncokat Gyurka Fábián vezényelte, nagyon jó hangulatban mulattak kicsik és nagyok együtt. A farsang végét sok-sok tombola ajándék követte. A rendezvény este kilenc óráig tartott. Február 9-én a Baba- mama klubban is hangolatos farsangra került sor.
A XI. HÁJAS TÉSZTA ÉS FÁNKSÜTŐ VERSENY KERÜLT MEGRENDEZÉSRE 2010. február 20-án
A RENDEZVÉNY FŐVÉDNÖKE: HARGITAI GYÖRGY mesterszakács, a Príma Konyha Magazin főszerkesztője volt.
A csömöri Petőfi Sándor Művelődési Ház szervezi az országos hírnevet elért Hájas Tészta- és Fánksütő Versenyt, ez volt a 11. alkalom. A rendezvényünknek egyre nagyobb sikere és látogatottsága van. A megjelenő tömeg, nagy kihívást jelent a szervezőknek és a segítőknek egyaránt, minden bizonnyal ezt a téli rendezvényt már többet nem lehet a művelődési házban megrendezni, mivel nincs hely és levegő a sok embernek. Ez is bizonyítja, hogy erre a különleges és értékekben gazdag rendezvényre milyen nagy igény van.
A hájas tészta- és a fánksütés fortélyait 9 csapat mutatta be sok- sok munkával és nagy sikerrel. A csapat tagjai teljes odaadással dolgoztak egésznap, hogy a látogatók érdeklődését, kóstolási igényeiket kielégítsék. Már pénteken és szombaton reggel előre sütött 50 fő, hogy az ide érkezőknek jusson minél előbb. Ahogy sült a tészta úgy kapkodták el a látogatók.
A versenyre 61 tányér sütemény érkezett be, amely a zsűrit kemény próbára tette.
Fogarasiné Deák Valéria országgyűlési képviselő asszony, Bátovszki György polgármester is üdvözölte a rendezvényt és a közreműködőknek díjakat adott át.
A zsűri is neves szakemberekből állt:
Hargitai György – mesterszakács, fővédnök
Pákozdi Judit Biokosár laptulajdonosa, gasztrológiai újságíró, Tálaló műsor vezetője a - zsűri elnöke volt
Perna Pál GKRTE szóvivője, a Malackert vendéglő tulajdonosa - zsűri tagja
A jó hangulatú rendezvényen folklór és ének műsorok kerültek bemutatásra, közreműködtek: a Csicsörke Utánpótlás Néptánccsoport, Lukács József, Bibók Anett, Vadász Dániel, Harmat Diána, Kovács Ákos és a Zagyva Banda. Az idei vendégcsoport a Herédi Népdalkör volt.
A zsűri a záróbeszédében hangsúlyozta, hogy milyen fontos ez a verseny a hagyományos magyar konyha számára, hogy ezzel a rendezvénnyel sokat tettünk a magyar gasztronómiai szokások megőrzése érdekében és újra kedvet teremtettünk a lassan „letűnő” hájas tészta újbóli felfedezéséért, a virágzó fánksütés és csöröge megannyi változatának bemutatásáért.
XI. Hájas Tészta és Fánksütő verseny díjazottjai 2010-ben
Hájas édes
HELYEZÉS |
FANTÁZIANÉV |
PONTSZM |
NÉV |
I. |
Törékeny |
20 |
Ördög Ferencné |
II. |
Búboska |
20 |
Nyilas Imréné |
III. |
Borzas |
19 |
Debre Jánosné |
IV. |
Hájas, de kifli |
19 |
Kiss Jánosné |
Különdíj a hájas édesre
FANTÁZIANÉV |
NÉV |
Kolozsvári hájas |
Kertész Ilona |
Mikka Makka |
Pohánka Frida |
Hókifli |
Morva Pálné |
Kati hájasa |
Dombrádi Lászlóné |
Fehér mákos |
Baczkó Istvánné |
Hájas Sós
HELYEZÉS |
FANTÁZIANÉV |
PONTSZÁM |
NÉV |
I. |
Tekergő |
17 |
Baczkó Istvánné |
II. |
Gábor |
16 |
Varga Pálné |
III. |
Szélrózsa |
15 |
Pohánka Gerda |
IV. |
Bojtos sapka |
14 |
Uhrinné Mónus Orsolya |
Különdíj hájas sósra
FANTÁZIANÉV |
NÉV |
Kis búbos |
Csányi Éva |
Fánk- kelt tésztából
HELYEZÉS |
FANTÁZIANÉV |
PONTSZÁM |
NÉV |
I. |
Józsi |
20 |
Nagy József |
II. |
Töltött |
19 |
Pohánka Gyuláné |
III. |
Mánki - Fánki |
19 |
Kiss Tamásné |
IV. |
Nefelejcs |
18,5 |
Nagy Józsefné |
Különdíj - fánk
FANTÁZIANÉV |
NÉV |
Joghurtos |
Moldován Csilla és Patrik |
Csoda |
Csicsörke táncosai |
Csöröge féle és egyéb fánkféleségek
HELYEZÉS |
FANTÁZIANÉV |
PONTSZÁM |
NÉV |
I. |
Hólabda |
20 |
Fekete Jánosné |
II. |
Széna-Szalma |
20 |
Baczkó Istvánné |
III. |
Havaska |
19,5 |
Kovács Jánosné |
IV. |
Virág |
18,5 |
Nagy Istvánné |
Különdíj az egyéb fánkfélére
FANTÁZIANÉV |
NÉV |
Pampuska |
Földi Tihamér |
Fantázia Kürcsi |
Makai család |
Felajánlások
Köszönjük mindazoknak, akik munkájukkal, segítségükkel eredményesebbé és sikeresebbé tették a rendezvényt, akik önzetlenül cselekedtek!
Felajánlást tett az alapanyaghoz:
360 tojást – Dobosné Bódis Andrea
Alapanyag (háj, dió, liszt) Hugyi József, Zsolnai Jánosné
3 adag hájat Szekeres János
Kóstolóra sütöttek, többségük a munkájuk mellett az alapanyagot is felajánlotta:
Bálint László és Bálint Lászlóné, Debre Jánosné, Dudás Istvánné Erzsike Galgovics Istvánné Anna, Jassóné Margit, Kertész Ilona, Kovácsné Anna, Magyarok Szövetsége, Makai család, Mandurné Marika, Morva Pálné Terike, Nagy Józsefné Rózsika, Nagy Istvánné Ilonka, Pohánka család (Csányi Miklós családja),
Kóstolóra sütöttek az alapanyag nagy részét a művelődési ház biztosította:
Baczkó Istvánné és családja, Bagyánszki Jánosné, Dombrádi Lászlóné, Feketéné Zsuzsa, Földi Tihamérné, Kadók Gabriella, Kiss Tamásné, Kovácsné Koós Ildikó, Lipták Ferencné, Nyilas Imréné, Varga Pálné
Ajándékot felajánlottak: a művelődési ház mellett a Fogarasiné Deák Valéria, Turnovszky István Kertbarát Kör, Pákozdi Judit, Molnár Zoltán, Papp Miklósné Vácrátót.
Média:
Február 12-én a Lánchíd Rádióban hangzott el előzetes riport, február 27- 28-án 11 óra Info Rádió Tálaló műsorában utólagos beszámoló hangzott el.
Február 20-án egész nap jelen volt az ATV csatornától a Hazai turizmus műsor stábja, 45 perces film készült a rendezvényről és ez március elején kerül bemutatásra. A rendezvényről hírt adott számtalan újság és rádiócsatorna is.
A rendezvény fő segítői a művelődési ház dolgozói mellett: a Turnovszky István Kertbarát Kör tagjai, a Csillag Boris Alapítvány és a Csicsörke Néptánccsoport szülői közössége, a Nyugdíjas Szabadidő Klub tagjai, és számos önkéntes. A támogatóknak és segítőknek egyaránt köszönetünket fejezzük ki, hogy ajándékaikat, egyéb szolgáltatásaikat a versenyzőknek felajánlották, hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.
G. Tóháti Ilona
Műv. ház igazgató
Wass Albert est 10. alkalommal
A Wass Albert Magyar Út Kör szervezésében, a Petőfi Sándor Művelődési Ház közreműködésével ismét megrendezésre került a Wass Albert est. Ebben az évben imét úgy, ahogy először Wass Albert műveiből válogattak anyagot az előadók. Az idei műsor előadói: Simó József előadóművész, Petrás Mária népdalénekes, Cs. Szabó István színművész, Tóth Diminik és Varga Kornél tanulók.
Az érdeklődés elmaradt az eddig megszokott „zsúfolt háztól”, de a felemelő hangulat és a megszólaló művek fogadtatása a közönség részéről óriási volt.
Az „Első Bál” nevet viselő, az egészségügyi dolgozók bálja január 16-án került megrendezésre. A bál háiasszonya Dr. Szarka Zsuzsanna szakorvos volt. A bál most is a megszokott magas színvonalon került megrendezésre, a igényes műsor mellett a koktélbár, a csokiszökőkút, a gyönyörű ékszerkiállítás, cseh sör és a hozzá tartozó sajtfalatkák, az éjszakai töltöttkáposzta várta a vendégeket, tette teljessé az etét. Dr. Szarka Zsuzsanna főszervezése által, az „Első Bál” az idén is, színvonalas és rangos volt, a vendégek jó hangulaban mulattak reggelig. Gratulálunk!
Magyar Kultúra Napja Csömörön
Január 23-án ismét megtelt a színházterem a Magyar Kultúra Napját ünnepelve, ebben az évben volt 10 éve, hogy ebben a formában rendezzük meg ezt a fontos eseményt. Több mint, 200 szereplő lépett színpadra, az amatőrök által bemutatott műsor 3 órás volt, a hossza ellenére pergő és színvonalas produkciókat láthattak a nézők.
A Magyar Kultúra Napja keretében nyitottuk meg „Egy csepp ünnep” címmel Boda Zsuzsa fotókiállítását, amely március 11-ig látható.

Kedves Szereplők!
Őszinte köszönetemet és nagyrabecsülésem fejezem ki mindnyájuknak, hogy bemutatkozásukkal és hozzáállásukkal vállalták Magyar Kultúra Napjának fontosságát.
Köszönöm, hogy közreműködésükkel emelték a rendezvény ünnepi hangulatát és sikerét. A jövőbeni együttműködés reményében kívánok Önöknek, intézményük, csoportjuk valamennyi tagjának jó egészséget, munkájukhoz sok sikert!
Üdvözlettel:
G. Tóháti Ilona
Petőfi Sándor
Művelődési Ház igazgatója
Jótékonysági est
Jótékonysági zenés vacsorát tartott december 11-én a Kertbarát Kör a Vox Animi Vegyeskarral karöltve, a Nyugdíjas Szabadidő (NYUSZI) Klub javára. Az összegyűlt 33.000Ft-ot a NYUSZI Klub karácsonyi vacsoráján adta át Fogd József a kertbarát kör elnöke és Takács László a vegyeskar vezetője. A támogatást a NYUSZI Klub tavaszi kirándulásra szánja. A klub tagjai hálásan köszönik az adományozást!
Szeretetünnep- Idősek Karácsonya
A Szociális Alapszolgáltatási Központ, valamint a Petőfi Sándor Művelődési Ház szervezésében és rendezésében a hagyományos Szeretetünnepre az Idősek Karácsonyára december 17-én került sor, több mint 250 fő volt kíváncsi a programra. Az ünnepséget, Bátovszki György polgármester és Hegyesiné Nagy Ibolya az Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetője köszöntötte. Görbe József római katolikus plébános adott lelki útravalót a karácsonyi ünnepekre. A több mint, két órás szép karácsonyi műsoron közreműködtek: a Krammer Teréz Zeneiskola növendékei, a Mátyás Király Általános Iskola énekkara, a Báló Lipót Népdalkör karöltve a Furmicska Néptánccsoporttal. A művelődési ház csoportjai közül: a Black & White Tánccsoport, a Tiszta Forrás Népdalkör, a műsor befejezéseként varázslatos színházi élményt nyújtott a „Csicsörke” Gyermek Néptánccsoport a Papucsszaggató királykisasszonyok táncmesejáték programjával, amelyben öt szülő is szerepelt. A Szeretetünnepet közös éneklés zárta, és ajándékozással ért véget.
Karácsony a közösségekben
A szokásos karácsonyi ünnepségét és évzáróját tartotta meg a Nyugdíjas Szabadidő Klub, a Csicsörke Gyermek Néptánccsoport, a művelődési ház is megköszönte a csoportvezetőknek, a klubvezetőknek, a művelődési házban működő civil szervezetek vezetőinek, az év során a segítőknek az ez évi munkájukat, amellyel hozzájárultak a művelődési ház sikeres tevékenységéhez.
„KÁRÁCSONY FELÉ” KARÁCSONYVÁRÓ PROGRAMOK
Gazdag kínálat várta december 20-án az érdeklődőket a művelődési házban és a Hősök terén egyaránt.
A művelődési ház Saroktermében kézműves foglalkozások, mézesbábkészítés, gyöngycsillag, karácsonyfadíszek készítése, a Galériateremben karácsonyi könyv és ajándékvásár lehetősége nyújtott adventi hangulatot az ide látogatóknak. Akik éltek a lehetőséggel nagyon szép és ötletes kézműves munkákat vásárolhattak, a gyermekeket pedig érdekes foglalkozások várták.
A karácsonyi fényben és hangulatosan kivilágított Hősök terén, feldíszített karácsonyfa, kirakodóvásár, meleg italok, ételek várták az érdeklődőket egész nap. A színháztermi programok 17 órakor kezdődtek, amelyet a kint maradt nagyszámú közönség óriási kivetítőn nézhetett meg.
A zsúfolásig megtelt színházteremben örömmel fogadta a közönség az Amantis Kamarakórust, a Black & White Tánccsoportot, a Tiszta Forrás Népdalkört. A „Csicsörke” Gyermek Néptánccsoportokat, itt mind a négy csoport szerepelt, óriási sikert aratott a Benedek Elek meséje, a Papucsszaggató királykisasszonyok tánc mesejáték, amelyet a Csicsörke Gyermek és Ifjúsági csoport, valamint a szülői közösség tagjai adtak elő.
„Örvendezzünk” címmel Kárpát-medencei karácsonyi muzsika került bemutatásra a TÖNKÖLY zenekar közreműködésében, majd táncház zárta a programot. A „Karácsony felé” rendezvény szereplői 120 volt.
A” Karácsony felé” karácsonyváró program szervezői és segítői voltak:
Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csillag Boris Alapítvány a Tánckultúráért - a Csicsörke Néptánccsoport szülői közössége, Turnovszky István Kertbarát Kör, Mervald Noémi és testvérei, Tiszta Forrás Népdalkör tagjai, Baba-mama Klub, a Községgondnokság dolgozói, baráti társaságok, önkéntesek.
Az önkéntesek neveit nem soroljuk fel, mivel nem szeretnénk senkit kihagyni, de mindenképp köszönjük annak a 18-20 főnek, aki segítette a munkánkat, hozzájárult a rendezvény sikeréhez.
Köszönjük a név szerint megnevezettek és a névtelen támogatóknak, segítőknek, a szereplőknek munkáját, a hozzáállásukat a rendezvény sikeréhez!
G. Tóháti Ilona
Műv. ház igazgató
Szilveszter
Minden évben telt ház van a művelődési ház összes termeiben, szilveszter bál és közösségek szilvesztereznek itt, az idén is sokan vidámsággal búcsúztatták el az óévet.

November 7-től elkezdődött az őszi- téli kézműves foglalkozás, ezeknek, a foglalkozásoknak évről-évre egyre nagyobb sikere van. Itt a gyermekek az anyukák fejleszthetik a kézügyességüket, kreativitásukat. Gyakorlott szakemberek nyújtják hozzá a segítséget. 10 kézműves oktatja az idelátogatókat, hétről- hétre más- más érdekes dolog várja a foglalkozásra érkezőket. Amiből dolgoznak: szalma, csuhé, papír, gyöngy, só-liszt gyurma, textil, szalvéta sok-sok természetes anyag felhasználásával készülnek az alkotások.
Az adventi időszakban sorra kerülnek, az adventi koszorúk, kopogtatók, mikulás-napi ajándék, luca-baba, mézesbáb, a szalmacsillagok, gyöngyből készült ékszerek, karácsonyfadíszek és egyéb érdekes dolgok készítése.
Csillag Boris Alapítvány a Tánckultúráért családi délutánja
November 7-én a Tönköly zenekar közreműködésével a kisebbeknek mesék, dalok, játékok vidám délutánjára került sor, majd a nagyobbak és a felnőttek részére, dunántúli és szatmári táncházra. A program bevételét az alapítvány javára fordítottuk.
November 14-én megrendezett ifjúsági programon több mint, 200 fő nagyon jól szórakozott, négy zenekar adott koncertet du. 17 órától este 22 óráig. A hangulat vidám volt.
NÍVÓDÍJAS A TISZTA FORRÁS NÉPDALKÖR
A népdalkör Egri Kulturális és Művészeti Központ meghívására 2009. november 21-én részt vett a „PALÓCGÁLA 2009. Regionális – Nemzetközi Népzenei Fesztiválon”. A Palócgála hosszú idők óta az Észak-Magyarország népzenei együtteseinek egyik rangos találkozója. A zsűrit neves szakemberek alkotják, mint a MTA Zenetudományi Intézete, a KÓTA Népzenei tagozata, a Magyar Rádió és Pozsonyi Rádió munkatársai.
Öröm volt számunkra, hogy azon 12 kórus közül, akik nem minősítésre jelentkeztek, csak elfogulatlan véleményt szerettek volna hallani eddigi munkájukról, a zsűri az elismerő szavak mellett NÍVÓDÍJJAL jutalmazta a Tiszta Forrás Népdalkört.
A népdalkör a művészeti vezetője Köles Éva munkáját fémjelzi ez a váratlan elismerés. A működés feltételét nyújtó és a csoportot támogató Petőfi Sándor Művelődési Ház és a népdalkör tagjainak munkája szintén hozzájárult a csoport sikeréhez. Gratulálunk!
SZÍNHÁZ – SZÍNHÁZ
Az advent előtti bőséges programunkból kiemelkedik a november 27-i Nektár Színház Diótörő c. előadása, amelyet közel 200 fő nézett meg, az adventi koszorúkészítésre is sokan eljöttek és készítették el az ünnepre a koszorút vagy az ajtódíszt.
MESEVILÁG – KISTÉRSÉGI NÉPMESE TALÁLKOZÓ
A művelődési ház szeptemberbe hirdette meg a Gödöllő kistérségében intézmények, iskolai csoportok, civil szervezetek, klubok, részére Benedek Elek születésének 150. évfordulója alkalmából a népmese dramatizálását. Célként szerepelt a magyar nyelv ápolása, nyelvünk szépségeinek és sokszínűségének bemutatása, a magyar népmese népszerűsítése, feldolgozása, a közösségi alkotóerő ösztönzése, a találkozó létrehozásával. Nyolc csoport jelentkezett a találkozóra, és vállalták, hogy színpadra állítanak és bemutatnak egy Benedek Elek által gyűjtött vagy írt mesét tetszőleges formában.
A találkozó résztvevői: Klapka György Általános Iskola – Isaszeg, Mátyás Király Általános Iskola 3/b - (2 csoport), 5/c. osztály Csömör, Nefelejcs Művészeti Óvoda óvónői, Csömör, Széchenyi István Általános Iskola és Művészeti Oktatási Intézmény – Kerepes, Szilasligeti Szivárvány Színjátszó Csoport, és a Csicsörke Gyermek és Ifjúsági Néptánccsoport Csömör.
A szereplők és a felkészítő pedagógusok száma 140 fő volt. A zsűri tisztségét Bátovszky János a Mátyás Király Általános Iskola igazgatója, Kiss Judit Művészetek Háza Gödöllő művelődésszervezője, Vadászi Magdolna drámajáték vezető töltötte be.
Mind a nyolc produkció izgalmas, ötletekkel teli, igazán szívet melengető mesejáték volt. A zsűri nagyon jól értékelt minden produkciót, elmondta a kiemelkedő mozzanatokat, a javítandó feladatokat, az építő jellegű tanácsokat adott, ami minden csoportnak hasznára válik. Több művelődési ház jelezte, hogy műsort kérnek valamelyik csoporttól, így Erdőkertesen, Kerepesen és Csömörön lépnek színre újra a mesejáték szereplői. Ez egy találkozó és nem verseny volt, de így is izgalmassá vált a bemutató. Rengetegen nézték végig a három órás műsort, többen jelezték, hogy tegyük hagyománnyá ezt a találkozót, mert így a kistérségben jobban megismerhetjük egymás munkáját és egymástól is tanulhatunk.
November 28-án a Mesevilág keretében nyitottuk meg azt a kiállítást, amely kapcsolódik a Benedek Elek programunkhoz POLYÁK ERZSÉBET BÁBMŰVÉSZ BÁBKIÁLLÍTÁSÁRA és a gödöllői Művészetek Háza által meghirdetett „Rajzpályázat a magyar népmesék világába” c. pályázatra beérkezett díjnyertes rajzokból nyílt. A kiállítás 2010. január 16-ig nyitva tartási napokon 10-20 óra között ingyenesen látogatható!
Köszönöm a részvételét a csoportoknak és mindenkinek gratulálok!
G. Tóháti Ilona
műv. ház ig.
A művelődési ház 2009. november 29. vasárnap adott helyett a KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI FOLKLÓRSZÖVETSÉG által szervezett Aranykeszkenős, Aranypaszományos Gyermek Szólótánc Versenyek. Az egész napos programon folyamatosan zsúfolásig telt a művelődési ház, alig fért a sok gyermek és néző. Negyven két pár (több mint, nyolcvan táncos) versenyzett a délutáni versenyprogramon. Verseny szerin kötelező tánc a Sárközi táncok voltak, valamint a szabadon választott táncok, a versenyzőket négy zenekar kísérte. A meleg és jó hangulatú verseny késő estig tartott. A Csicsörtke Néptánc Csoportot Kovács Lili és Szilágyi Balázs képviselte.
Mikulás
2009. december 5-én tartottuk hagyományosan megrendezésre kerülő Mikulás-napi rendezvényünket. Gazdag program várta a gyerekeket, szombaton 14 órától – 20 óráig, kézműves foglalkozások sokasága, színházi előadás, néptánc bemutató, modern táncbemutató, gyermekkoncerteket, és természetesen a Mikulás.
A Mikulást nagy örömmel fogadták a gyermekek, a támogatók által felajánlott és még a művelődési ház hozzájárulásából - szaloncukorból, narancs és mandarinból- most 600 csomagot készítettünk a Nyugdíjas Klub asszonyaival. Szombaton kb. 400 csomagot osztottunk szét, az itt lévő gyermekeknek. Kedden, szerdán a Baba-mama klubnak és az óvodás néptánccsoportoknak és más gyermek közösségnek is jutott ajándékból.
A megjelenő gyermekek, a támogatók jóvoltából bőséges csomaggal térhettek haza, az asztalon egy hétig folyamatosan volt alma, narancs, mandarin a közösségi és gyermek programokon.
XI. ŐSZI ALTERNATÍV ÉGÉSZSÉGNAP
Október 17-én került megrendezésre a XI. Őszi Alternatív Egészségnap. A rendezvény mottója: Élj egészségesen! Hogyan tudjuk magunkból a legjobbat kihozni? A délután folyamán e témakörben számtalan előadás, bemutató és egyénre szóló program várta az érdeklődőket. A nap egy különleges hangfürdővel fejeződött be, amelyben közel 50 hangszert és hangkeltő eszközöket szólaltattak meg az előadók. Hangfürdő nem más, mint a test, a lélek, a szellem harmonizálása, energiablokkok oldása, a sejteket megújítása, megfiatalítása, szervezetünket megtisztítása. Akik pedig ebben segítettek: dr. Fazakas Éva, Nagy Anita, Schuller Ágnes volt. A nagy érdeklődést kísérő programok 20 óráig tartottak.
Október 23-án az ’56-os Forradalom és Szabadságharc 53. évfordulója alkalmából méltóságteljes ünnepségére került sor, az ünnepi beszédet, amelyet Bátovszki György polgármester mondott érdeklődés kísérte. A megemlékező műsoron tetszéssel, elismeréssel szerepeltek a Mátyás Király Általános Iskola tanulói Nyikos Edit szerkesztett műsorával, és az énekkar közreműködésével. A méltán neves Mohai Gábor előadóművész, Csenger Attila musical énekes Magyar Szilvia énekművész valamint az Amantis Kamarakórus ünnepi műsorával teljesedett ki a megemlékezés. Az ünnepségen került átadásra a Csömör Díszpolgára cím, amelyet az idén Fábián Ferenc kapott. A kitüntetésben részesülőt, Bátovszki György polgármester valamint Vella Nándor alpolgármester köszöntötte. Az program keretében került megnyitásra Kodrucz Sándor fotóművész Mementó Bartókra és Radnótira c. kiállítás, amely november 24-ig látható.
A megemlékezést követően koszorúzásra és gyertyagyújtásra került sor a Hősök terén, majd az 56 csepp vér c. musicalfilm vetítésére. A Forradalom és Szabadságharc 53. évfordulóján sokan megjelentek és méltósággal ünnepeltek.
A Csicsörke Néptánccsoport sikere a VIII. Nemzetközi Művészeti Fesztiválon.
A budapesti Erzsébetligeti Színházban került megrendezésre a többféle művészeti ágat felölelő fesztivál, amelyet az ukrán ogyesszai BARVINOK művészeti alapítvány szervezett.
A nemzetközi mezőnyben 30 szóló énekes, 21 hangszeres előadó, 20 táncegyüttes és 2 színjátszó kör, 3 egyéb kategóriában induló csoport mutatkozott be. A 10 főből álló neves zsűritagok több, min 100 produkciót néztek végig. A Csicsörke Néptánccsoport október 26-án a nyitó-gálakoncerten a Három lány a dombon c. koreográfiával, 27-én a versenynapon a Máramarosi ritmusokkal és a Szatmári táncokkal mutatkozott be. A zsűri a szerdai gálaműsorra csupán néhány magyar csoportot választott be az egyik a Csicsörke együttes volt a Szatmári tánccal. Az eredmény pedig Arany oklevél és I. helyezés. Gratulálunk!
Őszi szüneti szabadidős programra október 27-28-én került sor, Benedek Elek évforduló kapcsán magyar népmesefilmek vetítésére, másnap nagy társasjáték partival vártuk a gyermekeket.
2009 október 9-én játszott nálunk a SpaceSheep és a Lakeside Melodies.
A szeptember is eseményekben gazdag kulturális programokkal kezdődött
SZÜRETI MULATSÁG - SZÜRETI BOGRÁCSOLÓ
A hagyományossá vált SZÜRETI MULATSÁG elnevezésű rendezvényre szeptember 26-án került sor.
A szüreti rendezvény kora délelőtt kezdődött a SZÜRETI BOGRÁCSOLÓVAL a III. ŐSZI FŐZŐVERSENNYEL. Kötelező főzés volt a babos, káposztás étel vagy pörkölt. A jó hangulatú, látványos versenyen az idén 18 csapat indult, most hárommal több, mint tavaly. Mindenki szívvel-lélekkel készült arra, hogy jól sikerüljön a főzőverseny. A csapatok ötletes és szellemes nevet adtak maguknak is és az ételnek is. Már sokan jelezték, hogy jövőre ismét neveznek a versenyre.
A versenyen képviseltették magukat intézmények, civil szervezetek, baráti társaságok. A főzőverseny vidám és jó hangulatban telt. A sátraikat szinte mindenki gyönyörű őszi színekbe, hangulatba öltöztette. A verseny fővédnöke Hargitai György a Príma Konyha magazin főszerkesztője, mesterszakács volt, a zsűri elnöke Pákozdi Judit a Biokosár kiadó tulajdonosa, szakácskönyvíró, őket segítette szakmai tudásával Bátovszki György polgármester. A zsűri keményen küzdött azon, hogy jó döntést hozzon. Ajándékokról, oklevelekről a művelődési ház gondoskodott.
Íme az induló csapatok és az elért eredményeik:
Képviselt szervezet |
Csoport neve |
Mivel indulnak |
Díjazás |
Káposztás ételek |
|||
Baráti társaság- Kerepes |
BALLABÁS ÉS BARÁTAI |
Kerepesi káposztás csülök |
Káposztás I. |
Baráti Társaság-2 |
ZÖLDFÜLŰEK |
Székelykáposzta |
Káposztás II. |
Tiszta Forrás Népdalkör |
FUSZULYKAVIRÁG |
Káposztás |
Káposztás III.
|
Baráti Társaság |
IKREK ÉS CSAPATA |
Máguskáposzta |
Káposztás IV. |
Pörköltek kategória: |
|||
Csillag Boris Alapítvány a Tánckultúráért (Csicsörke Néptánccsoport anyukák) |
TÖLTÖTT TUBICÁK |
Kárpátaljai legyényfogó |
Pörkölt I.
|
Tiszta Forrás Népdalkör |
KONYHATÜNDÉREK |
Legényfogó (marhapörkölt) |
Pörkölt II. + Különdíj |
Mátyás Király Általános Iskola |
JÓ CSÜLKÖSÖK |
Csülök pörkölt pedagógus módra |
Pörkölt III. |
Baczkó család |
3-szor B |
Pacalpörkölt és pukkantós babgulyás |
Pörkölt IV. és Babos IV.
|
Babos ételek: |
|||
FIDESZ helyi szervezete |
ÍZ-LELŐK |
Csallóközi gombócos zöldbab |
Babos I. |
Magyarok Szövetsége |
A NÉGY MUSTKÉTÁS |
Babos magyaros |
Babos II. + Különdíj |
Glória Victis Alapítvány |
BRAVOS MEXICANOS |
Chilikon carmon |
Babos III. |
Különdíjak |
|||
Petőfi Sándor Művelődési Ház Csicsörke Néptánccsoport - Csillag Boris Alapítvány-apukák |
BABSZEM JANKÓK |
Pandúrpörkölt |
Különdíj |
JOBBIK |
ÚJ ERŐ |
Áldos káposzta |
Különdíj |
További sikeres csapat |
|||
Papp Béláné |
KUKORI KOTKODÁI |
Ezerjó tyukodi szélbableves |
ajándék |
Petőfi Sándor Művelődési Ház Baba-mama Klub |
MÉREGKEVERŐK |
Káposztás |
ajándék |
Baráti társaság -3 |
TÜNDÉRKONYHA |
Babos káposzta |
ajándék |
Kertbarát Kör |
ESZES CSAPAT |
Káposztás |
ajándék |
Baráti társaság-4 |
PÉNTEK ESTI SÉFEK |
Chilis bab |
ajándék |
Gratulálunk a főzőverseny közreműködőinek, hisz minden csapat nyertes volt, és a lényeg a fantasztikusan jó hangulat, ahogyan a csapatok hozzáálltak a versenyhez! Reméljük jövőre is ilyen lelkesedéssel jönnek ők is, és mások is.
Már délelőtt 11 órakor a gyermekek részére egy érdekes interaktív zenés előadásra került sor. Délben pedig egy nagyon jó hangulatú "Jó ebédhez szól a nóta" műsorra Ökrös Tibor zenekarával, valamint Bagdi Erzsi és Kremsner József nóta és dalénekesekkel.
A Szüreti Mulatság megnyitója a csoportok rövid felvonulásával, a bíró házaspár felkérésével kezdődött. A műsoron főleg helyi művészeti csoportok szerepeltek: a Krammer Teréz Zeneiskola fúvószenekara és majorette csoportja, a Báló Lipót Népdalkör, a "Csicsörke" Néptánccsoportok (3csoport), a Furmicska Néptánccsoport, a Vox Animi Vegyeskar, a "Tiszta Forrás" Népdalkör, valamint vendégként a zsámboki Népi Együttes és a Zsámboki Asszonykórus. Míg a felvonulás tartott addig a Zagyva Banda szüreti mulatságával folytatódott a jó hangulat. Kézműves foglalkozáson többféle madárijesztőt készíthettek nagy lelkesedéssel a gyermekek, és a népi ügyességi játszóházon is sokan kipróbálták magukat.
A látványos menet lovas kocsikkal, felvonult a Béke térig, ahol a közönséggel mulattak, majd visszatérve a "szőlőlopás" és az utcabál vette kezdetét. Nyolc órától a művelődési ház nagytermében a Kertbarát Kör szüreti bálja tartott hajnalig.
A bíró és bíróné szerepét az idén a Dózsa Ferenc és párja Paulovits Tímea vállalta fel, akik nagy lelkesedéssel és szívélyességgel tettek eleget a "szerepkörüknek". Köszönjük áldozatos munkájukat!
A Hősök terén bor, étel, ital sajt, méz, házi lekvár, régi hangulatú háztartási eszközök, stb. várták az ide látogatókat. A jó idő és a jó hangulat, igen sok vendéget vonzott erre a szüreti mulatságra is.
A Szüreti Mulatság szervezői, lebonyolítói és segítői a Petőfi Sándor Művelődési Házon kívül: Bátovszki György polgármester, a Turnovszky István Kertbarát Kör tagjai voltak. Munkánkat segítette az Önkormányzat Gondnoksága, a Polgárőrség, a Rendőrség, a Krammer Teréz Zeneiskola.
A rendezvény kisebb nagyobb támogatói voltak: Masztodon Kft., főzőverseny: Hargitai György, Univer kft, Zöldfa vendéglő, ürömi Száraztészta Arnold, Makai család. Hálás köszönet a támogatásért.
Köszönöm, minden közreműködőnek a sikeres szereplést, a munkájukat, a segítségüket, amellyel a két nap során hozzájárultak, hogy ez évben is jól sikerüljön a Szüreti Mulatság.
G. Tóháti Ilona
műv. ház igazgató
Tánckezdő kirándulás, csapatépítés
Szeptember 5-én a Csicsörke Gyermek Néptánccsoportok a kistarcsai Lengyel Kert -Szabadidő- és Sport Klubban tartották az évadkezdést. A családi programon a Lengyel Kert ismerkedése után, sportjátékokra, versenyekre, ügyességi játékokra került sor. A szülők bográcsoltak, ismerkedtek egymással, a játékot és az evést egy jókedvű táncolás követte. A program is elérte célját, hogy közelebb hozta egymáshoz a csoportokat, a gyermekeket, a szülőket.
NUSZI (Nyugdíjas Szabadidő) Klub kirándulása
Szeptember 8-án a NYUSZI Klubnak kirándulást szerveztünk, kapcsolódva a Kulturális Örökség Naphoz, így elsősorban szakrális helyekre. A nap felemelő volt mindenki számára, mivel nagyon különleges eseményekkel is találkozhattak. Megtekintették a Somoskői várat, majd Szentkút kegyhely és a szent források következtek, itt részesei lehettek a körmenetnek, a szabadtéri misének, Szűz Mária forrásból pedig mindenki hozott magával szent vizet.
A mátrakeresztesi Óvári vendéglőben helyi specialitás várta őket. A délutánt Fallóskúton csodás jelenések helyén töltötték, megcsodálva a Mária kápolnát és hallgatva az ország egyetlen remetéjének előadását. Ez a nap szinte mindenki számára "gyógyító" volt.
Kulturális Örökség Napja
Szeptember 19-én, hetedik alkalommal került megrendezésre a Kulturális Örökség Napja és harmadik alkalommal a "Kultúrházak éjjel-nappal" elnevezésű rendezvénysorozat. Késő estig tartó rendezvényre sokan voltak kíváncsiak. Kézműves foglalkozások sokasága, könyvkiállítás, falusi sütemények, színházi előadás, és a Krammer Band zenekar koncertje várta az érdeklődőket. Ezen a napon emlékeztünk meg Benedek Elek születésének 150. évfordulójáról, mesevilág elnevezésű vetélkedőt szerveztünk, ahol közel 30 gyermek vett részt a játékban. Köszönjük a csatlakozó szervezetnek, intézményeknek, hogy ezzel is elősegítették a program sikerességét. Az idén kapcsolódtak: a Csillag Boris Alapítvány a Tánckultúráért, a Községi Könyvtár, Krammer Teréz Zeneiskola és az önkéntes szülők.
Nyáron történt események
A július, augusztus hónap nagy része karbantartási munkákkal és a szabadságok kiadásával telt el, több helyiség tisztasági festése, javítások megtörténtek. A művelődési ház érdekeltségnövelő pályázaton 559.000 Ft-ot nyert eszközbeszerzésre, amelyhez az önkormányzat 1 millió Ft önerőt biztosított.
Nyári karbantartási munkák utáni első nagyrendezvényünk Fábián Csaba lakodalma volt, gratulálunk az ifjú párnak, sok boldogságot kívánunk! Augusztusban még négy polgári esküvőnek adott otthont a művelődési ház.
"Csicsörke" Néptánccsoport nyári programjairól: edzőtábor - szereplések
A Csicsörke Gyermek Néptánccsoport június 28-án vasárnap nagy sikerrel mutatkozott be a mogyoródi Szent László Hét keretén belül a III. Klastromhegyi Apátsági Pincenapok rendezvényén. A csoport bemutatkozása örömteli pillanatokat szerzett az érdeklődőknek, akik lelkesen tapsoltak a táncosoknak.
Ugyancsak nagy érdeklődés kísérte július 11-én bemutatkozásukat a gödöllői Szárítópusztán megrendezésre kerülő Pest Megyei Szalán (Magyarok Megyei Gyűlésén).



